Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Gulyás Dániel
2019. szeptember 10.

Csapatcsere a Bermuda-kupa mezőnyében

Vasárnap a körmérkőzésekkel megkezdődik a 44. világbajnokság, amit rendszerint csak Bermuda-kupaként szoktunk emlegetni. A versenyt kétévente rendezik meg, páratlan években, mindig máshol – ezúttal a kínai Vuhan a helyszín.
Fazakas Gergely
2019. szeptember 1.

Figyelni kellene a lányunkra

– Marcsikám, te láttad, kivel barátkozik a mi Lujzikánk?
– Igen, a múltkor is én engedtem be az egyiket, valami Botond. Sportoló, ha jól értettem. Csak a konyhából hallottam, mintha azt mondta volna, sprinter.
– Ezzel a magassággal? Maximum minisprinter. Én azt hallottam, hogy valami bokszoló. Hogy a bidding boxban járatos.
Bozzai Bence, Fazakas Gergely,
2019. augusztus 26.

Piaci körkép – csb 2019

Hagyományainkhoz híven az idei szezonrajt előtt is körbenézünk, hogy mi változott a csapatok összeállításában, kik milyen reményekkel várják a hamarosan kezdődő csapatbajnokságot. Összeállításunk utolsó frissítéséből többek között kiderül, hogy kik azok a Koboldok, hogy fiatalított a Csillagvirág, és hogy hány Csipka van a Csipkában.
Bánki Zoltán
2019. augusztus 22.

Villámpáros – Varga László-emlékverseny

Augusztus 6-án rendeztük Győrben az évenkénti Varga László-emlékversenyünket. Honlapunkon megemlékeztünk személyéről, lelkes, nagyszívű motorja volt a győri bridzséletnek a négy esztendeje bekövetkezett haláláig.
Fazakas Gergely
2019. augusztus 13.

LoveBridge: kétnyári kaland

A tavalyihoz hasonlóan ismét a versenyszezon nyári szünetét mint űrt a LoveBridge sorozata tölti ki. Ezúttal csak kedden és csak a Böszörményi úton következnek minden héten a pontgyűjtési lehetőségek. A koncentráció jót tett a versenynek, mert számos, a Böszörményi úti termet csak hírből ismerő játékos csatlakozott a mezőnyhöz, és így néha a 30 párt is elérte egy-egy este létszáma.
András Imre
2019. július 29.

1 treff–(1 káró)–?

A licithelyzet: 1 treffel indulunk, 1 káróval közbeszólnak. Az 1-es magasságú válaszok az induló partnerétől legyenek transzfer licitek, a többi licit nagyjából az eredeti tartalommal bír.
Honyek András
2019. július 12.

Ezüstérmes a női csapat! – 27. Ifjúsági Európa-bajnokság, Oslo

Jó hajrájával a második helyet szerezte meg a Bekő Mária, Fischer Brigitta, Lajos Hanka, Révai Hanna, Szűcs Villő magyar női válogatott az oslói ifjúsági Európa-bajnokságon a győztes Lengyelország mögött, ezzel kijutott a jövő évi világbajnokságra. A kids kategóriában tisztességesen helyt álltunk, de sajnos nem tudtunk bekerülni a legjobb 10 közé, 14. lett a csapat, így jövőre nem mehetünk a világbajnokságra.
Honyek András
2019. július 10.

Félidő – 27. Ifjúsági Európa-bajnokság, Oslo

A tegnapi napon eljutottunk az U16 és az U26 lány kategóriák versenyeinek félidejéhez. A 9 meccsből a kicsik 64.85 VP-t szereztek, a lányok pedig 97.14-et. Mindkettő csapat hangulata kiváló és izgatottan várják a folytatást.
Vikor Dániel
2019. július 10.

Isztambuli szép emlékek

Most jártam másodszor Isztambulban. Először az európai oldalon, most az ázsiain, és megint elkapott az érzés, hogy ez fantasztikus hely. Gyönyörű, nyüzsgő, gazdag és nagyon európai ezen az oldalon is. A lányok 95 százaléka nem hord csadort, nyugat-európai stílusban öltöznek és viselkednek, a férfiak szintúgy. A legjobban azonban az a kamaszlány tetszett nekem a reptéren, aki hordott csadort, alatta meg koptatott farmert és vakító türkiz színű sportcipőt. Mi azonban bridzselni jöttünk.
Honyek András
2019. július 9.

Dobogón a lányok – 27. Ifjúsági Európa-bajnokság, Oslo

Az Eb kezdetét mindkettő csapat izgalommal várta. Az U16-os válogatottunknak ez az első nemzetközi megmérettetése, a lányok már többször voltak hasonló versenyeken. Brigi pont tíz éve indult először magyar színekben, a brassói Eb-n is a lánycsapatunkat erősítette. A kicsik az első meccsen Románia ellen megszerezték életük első győzelmét. Az első forduló közepén az élre is ugrottak! Ezután Izrael, Franciaország és Dánia következett, sajnos itt már nem sikerült győzniük. 26 VP-vel zártuk a napot, ezzel 14. helyen álltunk. A lányoknak az első napra jutottak a könnyebb ellenfelek. Törökországot és Angliát kicsivel vertük meg, Izrael ellen majdnem 20 VP-t szereztünk, Norvégiától viszont picivel kikaptunk. Ezzel a napot 3. helyen zártuk a 9 induló közül.